HÉT… Sokak szerint a hetes szám negatívumot hordoz magában. Például a hetedik év vízválasztó egy párkapcsolatban. Nálunk ez most a hetedik együttlét volt, és hát… Tényleg olyan, mintha egy hullámvasúton ülnénk. A tegnapi gyönyör, és kéj után, hát nem is tudom, mit mondjak… Nem sikerült valami fényesen az éjszaka.
Lehet, hogy rossz időpontot választottunk a kezdésre. Nagyon túl vagyunk terhelve mindketten. Az este extra fáradtak voltunk, és még úgy is, hogy általános tény, hogy a férfiak jobban, többet igénylik a szexet, most a párom is inkább aludt volna. De hát a fogadalom, az fogadalom. Ezt is bevállaltuk. Kérdés viszont, hogy az ilyen, nem túl jól sikerült együttléteknek is van pozitív hatása? Vagy ez negatívan hat inkább? Azt hiszem is-is. Párkapcsolat függő. Nálunk biztos van pozitív hatása is, mert jól meg tudjuk beszélni a dolgokat. Most sem volt eredménytelen az együttlét, csak éppen nagyon nehéz volt a beteljesülés. De nem volt emiatt duzzogás, sérelem, miegymás, ami esetleg egy nem túl jól működő kapcsolatban előfordulhat.
A pozitív mellett, azonban lehet kicsit negatív is, hiszen a fáradtság miatt „küzdeni” kellett a jóért, ami nagyon nehezen akart megvalósulni. Előéletünk során is fordult már elő többször, hogy nekem nehezen akart összejönni a dolog, és ezért is alakult ki bennem az a szokás, hogy ha nem kívánom egetverően, akkor inkább ne csináljuk. Azon kell dolgozzak, hogy ez ne rögzüljön tovább negatívumként a tudatalattimba.
Sajnos az elkövetkezendő hetek sem kecsegtetnek sok pihenési lehetőséggel, de majd igyekszünk valamit kitalálni, mert ez a túlhajszolt életvitel semmilyen téren sem kedvező…