Valahol elvesztünk a munka, munka és munka között. Tudom, hogy erre már sokszor hivatkoztam, de ez egy extrán durva időszak volt. Többször is volt olyan esténk, hogy leülve a tévé előtt elaludtunk ruhában. Remélem mostanában nem lesz több ilyen, és kisüt a nap életünk egén!
Az alap, minden extra nélküli hétköznapjaink is tudnak húzósak lenni, mire mindenki, minden feladatát, különóráját össze logisztikázzuk, de ahhoz most már lassan hozzászokunk.
A tudósítás/mesélés terén most elég hosszú időszak kimaradt, de sok mindenről nem maradtatok le.
Ez alatt az idő alatt egy nagyon erős tapasztalattal gazdagodtam. Mindketten hulla fáradtak voltunk, a szó szoros értelmében, de arra gondoltunk, hogy azért mégis csak szerezzünk örömöt egymásnak. Hát ezt nem kellett volna. Ha lehet ilyet mondani, akkor borzalmas volt. Annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam igazából ellazulni, mert akkor elaludtam volna. Nem tudtam sem a páromra, sem a saját testemre, érzéseimre koncentrálni, így hiába történt bármi, az olyan volt, mintha mi sem történt volna. Ezáltal a párom sem tudott úgy hangulatba jönni, szóval igencsak szenvedtünk, míg kicsikartunk magunkból egy-egy orgazmust. Na, az az orgazmus aztán tényleg nem érte meg. Megbeszéltük, hogy többet ilyet nem csinálunk. (Elsőre leírtam ide, hogy SOHA, aztán eszembe ötlött a régi mondás, hogy „soha ne mondd, hogy soha” és inkább kitöröltem. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő…) Kicsit rossz élmény volt.
Aztán elérkeztünk a jelenbe. A múlt éjszaka, azt kell, hogy mondjam, egészen jól sikerült. Valami újat sikerült kipróbálnom a páromon, ami eléggé hatásosnak, jónak bizonyult. Nem tudom megmondani, hogy honnan jött. Egy belső sugallat vezetett, és hagytam magam a párom nagy megelégedésére. :)
Pici negatívum azért volt a tegnap estében is. No, nem eget verő, mert tényleg jó együtt lét volt, csak hát, zavaró volt. Hogy mi is volt a zavaró? Hát az őserdő, amit sikerült a kezdetek óta növesztenem. Meg kell, hogy mondjam, irtó kényelmes volt, hogy nem kell minden egyes alkalommal a borotvával bíbelődnöm, de mára már odáig jutottunk, hogy engem is zavar az ami odalent van. Én amúgy csupasz párti vagyok, a párom pedig szereti, ha van egy kis „reptér”, de nem szokott panaszkodni akkor sem, ha megcsúszik a borotva és annyi a reptérnek. :D
Kell valami kompromisszumos megoldást találni, mert ez így nem lesz jó. A sok okos cikk a neten mind azt írja, ha nem vagy kibékülve önmagaddal, akkor nem lesz jóa szex sem. Hát én így nem igazán szeretem magam. Zavart is, úgyhogy ebben biztos van igazság. Az a baj, hogy ez egy nagyon kényes, érzékeny terület. A gyanta, epilálás nálam szóba sem jöhet, nem vagyok én mazochista. Viszont a napi borotválás sem túl egészséges és bőrbarát. Így még gondolkodom, hogy hogyan tudjuk ezt a kényes kérdést megoldani.